Mióta felnőttem, már jobban érdekel, hogy mit szólnak az ajándékomhoz, mint hogy én mit kapok. Szeretek kézzel csinálni ajándékot, ha van miből (most van).
Viszont elég nehéz nekem venni. Könyvet már évek óta nem kaptam, pedig én többnyire azt adok, de anyám a jelek szerint nem tudja, mit szeretek (vagy tudja, de nem tud kiigazodni a sokrészes fantasyk között), teljes ASOIAF-sorozatot pedig majd akkor akarok venni, ha mind meglesz, egységes kiadásban, angolul, keményfedelesben.
Ruhát kapni utálok, hacsak nem loliable, mert azt máskor is megvesszük, nincs benne semmi extra. Randa színű téli göncöket pláne utálom.
Aminek tudok örülni, azok a kis, cuki random izék, meg az olyan dolgok, amiről egyszer régen megjegyeztem, hogy de jól néz ki, de már el is felejtettem, viszont az ajándékozó emlékezett rá. Pl. egyszer apámtól egy arabeszkes, ezüstszínű asztalkát kaptam aranyozott, színes üvegpoharakkal, még valamikor nyár végén néztük egy katalógusban, hogy áá, de jó, csak drága és nem igazán lenne hová tenni. Most már van, hogy lett lakásom, és prímán lehet mellette teázni, kulturáltan párnákon/seizában ülve.
Imádom a puha, ölelgetnivaló dolgokat, de plüssöt nemigen kapok már.
Régen imádtam legót kapni meg Barbie-t. A legó valójában jobb, mert azt még szenteste el lehetett kezdeni összerakni, apámmal együtt. Szerette a legót, de gyerekkorában nem volt neki. Na, majd ha lesz unokája, kiélheti magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése