Amikor kisgyerek voltam, mindenki nálunk volt szenteste - az összes nagyszülő és apám nénikéje. Aztán egyszer az apai nagymamám besértődött, mert szellembabát adott és én illendően úgy tettem, mintha megijedtem volna tőle. Utána mindig külön intéztük: anyai nagymamámékat 25-én látogattuk, az apai nagyszüleimhez átmentünk kora este (egy telken laktunk), apu nénikéje meg még délután eljött, mert félt a sötétben az utcán (hátha valami elvetemült férfiember bepróbálkozik, ekkor úgy hetven éves volt).
Régen a nagypapa elvitt sétálni, amíg a fát díszítették, bár ateista csalásom van, azért volt Jézuska. Akkoriban még mindig volt hó. Kiskoromból főleg arra emlékszem, hogy gyönyörű ünnepi ruháim voltak (lolisak) és rengeteg ajándékot kaptam. Legjobban a nagy legószetteknek örültem, egyszer kaptam egy lovagvárat, csomó figurával meg fegyverrel, utána három napig építettük apámmal, aztán nem szedtük szét, hanem sokáig a polcon volt összerakva. Még megvan a padláson eltéve.
Mondjuk ha valaha lenne gyerekem, én bensőségesebb szokásokat teremtenék, énekléssel, karácsonyi mesékkel, közös díszkészítéssel.
Amúgy a fadíszítést anyámmal mi szoktuk csinálni, általában cserepes fenyőnk van, aztán kiültetjük, a kert úgyis hatalmas. Régen normand fenyőt vettünk, mert nem hullat, de annak nincs olyan jó illata, úgyhogy újabban áttértünk a lucfenyőre.
Egyelőre csak készülök, apámnak már megvan az ajándék (történelmi regények, mint mindig), anyámnak még nem tudom, mit veszek, de csinálok neki mellé süthető gyurmából ékszereket.
Mindenesetre most jó érzés vasárnaponként, munkából hazaesve gyertyafénynél vacsorázni, azzal a jóleső tudattal, hogy szabadnap jön. :D
Amúgy ma bejött a Télapó a boltunkba és adott nekünk szaloncukrot, igazán aranyos volt tőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése