Kedvenc operák

Az opera nagyon lolis műfaj, tele letűnt eleganciával és gyönyörű zenékkel... szóval itt a top 10-em, némi miértekkel.

1. Britten: Billy Budd

Erről már áradoztam párszor. Slashrajongóknak alapmű. Billy (bariton) a naiv ifjú bishounen egy hadihajóra kerül, ahol a frusztrált, szadista Claggart (basszus) beleszeret, ezt leplezendő vesztére tör. Vere kapitány (tenor) meg egy álmodozó, cselekvésképtelen széplélek, mellesleg szintén szereti Billyt, de magának sem meri bevallani.
Asszem, nem spoiler, hogy tragikus a vége.
Gyönyörű zenéje van, a zenekari részekre is érdemes odafigyelni, Britten valóságos varázsló volt ezen a téren.

Ajánlott dvd: nincs, a forgalomban lévőknél van egy-egy rémes miscast, a szinte tökéletes Metropolitan-verzió meg csak feketén elérhető. (Nekem megvan... de én minden létező verziót megszerzek ebből.) A nem hivatalos metes dvd egy gyönyörűség, sokemeletes díszletcsodával, remek szereposztással.

2. Mozart: Don Giovanni

Mifelénk régen Don Juan néven futott, de a lényeget - csajozás, kőszobor, pokol - mindenki ismeri. Amúgy meg szépen rácáfol a "Mozart olyan kis derűs meg kawaii" elméletre, nagyon sötét zenék is vannak benne, de humor is akad bőven.

Ajánlott dvd: Zürich 2002, London 2008, Ferrara 1997 (Amazonon nincs, de torrenten van)

3. Wagner: A nibelung gyűrűje

Csalok, mert ez valójában négy opera. Kezdőknek nem javasolt, Wagnerhez edződni kell, de ha az ember egyszer beleérik, csodákat fedezhet fel. Ez egy epic fantasy és egyben dekonstrukció is. Az istenek egy csapat bűnöző, Alberich, a Gyűrű kovácsolója szintén, de valamivel kisstílűbb, így Wotanék szépen átverik. A Gyűrű minden gazdájára halált hoz, pedig eredetileg világuralomra szánták. Négy estén át folyik a gyilkolászás és a taktikázás, a legvégén már Wotan unokája és lánya (házasok! de ez semmi, az unoka szülei Wotan ikrei voltak) állnak szemben Alberich fiával. Senki sem nyer, a vége totális pusztulás, a Gyűrű visszakerül a Rajna sellőihez, akik elvileg a jogos birtokosok.

Ajánlott dvd: Bayreuth 1980, Boulez-Chéreau (19. századi), Koppenhága 2008 (húszas évektől napjainkig)
Ringből főleg modern rendezések vannak forgalomban. Az egyetlen hagyományos a Metes, de abban borzalmasan rossz a Brünnhilde, márpedig három estén át egy rossz Brünnhildét hallgatni...

4. Puccini: Tosca

Az operák arról szólnak, hogy a szoprán és a tenor szerelmeskednének, ám a bariton is rástartol a csajra. Ez az egyik klasszikus példa. A kissé hisztis primadonna, Tosca és kissé papucs tenorja, Cavaradossi festőművész egész jól elvannak, csak Tosca féltékeny minden szoknyát viselő, 70-nél fiatalabb létformára. Ám Róma gonosz, kéjenc rendőrfőnöke, Scarpia elhatározza, hogy márpedig ő meg fogja szerezni Toscát. Hogy mi lesz ebből? Sok szenvedélyes zene, néhány slágerária és tömeghalál. Kezdőknek ideális.

Ajánlott dvd: 1976-os operafilm Kabaivanska, Domingo, Milnes, elég közel az ideálishoz, bár Kabaivanska finomabb, kevésbé vad, mint az átlag Toscák. A legjobb a Callas/Gobbi verzió lenne, de abból csak egy II. felvonás maradt fenn.

5. Verdi: A trubadúr

Újabb klasszikus "tenor és bariton öli egymást a szopránért" sztori. Az első opera volt, amit láttam. Leonóra, a spanyol nemeshölgy kegyeiért a fess bariton Luna gróf és a titokzatos Zorro-maszkos tenor Manrico versengenek. Közben bekavar Manrico anyja, Azucena, kisebbségi boszorkány, akinek az anyját a gróf apja máglyára vetette. Erre fel Azucena elrabolta az öreg kisebbik fiát, és hasonlóképpen tett... vagy mégsem? (vö: "Darth Vader elárulta és megölte az apádat...") Az egész zene mintha állandóan lángolna, ezt a darabot nem lehet elkényelmeskedni, csak lelkesen szabad előadni.

Ajánlott dvd: 1957-es operafilm Félisten kategóriás énekesekkel, persze túljátszott (Del Monaco mindent úgy játszik, mintha Otello lenne), de a Trubadúr olyan szenvedélyes és lökött sztori, hogy ez így az igazi.
London 2009 Csak a bariton miatt éri meg, Hvorostovsky egy ezüsthajú, csodás hangú orosz angyal, az ember tényleg nem érti, hát vak ez a Leonóra, hogy egy ilyen pasit mellőz? És szépen megvan a chemistry közte meg (az amúgy ripacs és modoros macsó) Cura között, a végén annyira szívettépő, amikor kiderül az igazság...


6. Verdi: Don Carlos

Ezúttal apa és fiú öli egymást a szopránért. Az apa, II. Fülöp spanyol király (basszus) van nyerő helyzetben, mert sikeresen lenyúlta fia, Carlos (tenor) menyasszonyát, Erzsébetet (szoprán). Ám Erzsébet továbbra is a fiatal herceget szereti, a király depizik, egy ármányos udvarhölgy szintén rástartol Carlosra, Posa márki (bariton), a reménytelen idealista pedig szabadságeszmékkel ismerteti meg a zsarnokot. Mindeközben senki sem számít a spanyol inkvizícióra...

Ajánlott dvd: Salzburg, Karajan Carrerasszal, az akkor még nagyon fiatal Furlanetto énekli Fülöpöt, beugrással, egy éjszaka alatt sztár lett. :D Imádom amúgy, megvan benne a királyi méltóság, de nem a szokott karótnyelt figurát adja, hanem egy érzékeny, szenvedő embert.


7. Verdi: Álarcosbál

A bariton, Ankarström (haveroknak csak René) itt hű barátja a tenornak, III. Gusztáv svéd királynak, ám Guszti fiatal és meggondolatlan, és persze szerelmes René feleségébe, Ameliába (szoprán). Ulrica jósnő megjövendöli, hogy Gusztit az fogja megölni, akivel először kezet fog. Ez történetesen a mit sem sejtő René, aki lemaradt a jóslatról...
Gyönyörű szerelmes darab, általában szuperlátványos, a végén az ominózus bállal. Egyébként a sztori alapja igaz, III. Gusztávot tényleg egy álarcosbálon lőtték le. Jóféle Verdi-zene, amilyen köll. :D

Ajánlott dvd: Salzburg 1990, Solti Gyönyörű előadás, Domingo fénykorában, sajnos Ameliát egy ronda angol nő énekli, de jobbat nem találtam, mert ugye Pavarottival szóba se jöhet.

8. Puccini: Turandot

Ezúttal nem a bariton akadályozza a tenort (Kalaf) a szoprán (Turandot kínai hercegnő) megszerzésében, hanem a csaj megátalkodott férfigyűlölete. Minden kérőjének három rejtvényt kell megfejtenie, akinek nem sikerül, lefejezik. Még senkinek sem sikerült, Turandoton szinte látni a *trollface*-t, amikor egy-egy újabb szerencsétlen herceget küld a hóhér bárdja alá. Kalaf: *challenge accepted*...
Igen jó kínai hangzású, de mégis olaszos zene, nagyon epic, nagyon látványos, Turandot abszolút hanggyilkos szerep. Sajnos az utolsó duettet és a finálét már a mester egyik tanítványa írta, mert nem tudta befejezni. :'( Azért így is igen jó.

Ajánlott dvd: Met 1988 Domingo, Marton Éva. Epic.

9. Mozart: A varázsfuvola

Egy aranyos mese sok humorral, olyan zenével, amilyet még Mozart is csak egyszer írt életében és sok filozófiai mélységgel. Amúgy meg Papageno ftw. <3

Ajánlott dvd: London 2003 (imádnivaló Papageno és csodás hangú Éj Királynője), Bergman-film 1975 (annyira aranyos! <3)

10. Britten: Peter Grimes

Na, ez határozottan NEM egy tipikus opera. A tenor egy antiszociális, megszállott halász, akit a falu népe gyilkosnak tart, mert gyanús körülmények között meghalt az inasa, és az újjal is kegyetlenül bánik. Elvileg az az álma, hogy meggazdagodjon, mert akkor elküldhetne mindenkit az anyjába és elvehetné a tanítónőt, de ebben a sötét, lehangoló környezetben mindez lehetetlen és ezt ő is tudja. A tanítónő hozzámenne pénz nélkül is, de ő túl büszke, hogy megalkudjon. Tragikus (anti)hős és van körülötte valami nyugtalanító, a néző sem tudja, hányadán áll vele, most akkor gyilkos-e vagy csak balszerencsés, ki a gonosz, ő vagy a falu pletykás, szemellenzős lakói. Amikor a második inas is meghal (ezúttal tényleg balesetben) elszabadul a pokol, a nép vasvillát ragad és üldözni kezdi, bár napok óta nem látták. Tenorunk pedig végképp megőrül, látomásai vannak (itt lehet nagyon elrontani, ha az énekes hajlamos a sablonos túljátszásra, de egy jó előadóval borzongatóan hatásos), a végét nem mondom meg. :D

Ajánlott dvd: Grimes esetében a fanok két táborra oszlanak. Az egyik szerint csakis az eredeti, Peter Pears a király, akinek a szerepet írták, és aki egy arisztokratikus, elegáns, meglehetősen "angol" hangú lírai tenor. Baromira nem néz ki úgy, mint egy halászember, viszont tökéletesen énekli. Játszani sajnos nem tud, a stúdióban felvett tévéfilm kivitelezése pedig röhejes. (A kórus fa gereblyékkel indul tenort vadászni. Isten bizony.)
A másik szerint Jon Vickersre, a nagydarab, bömbölős Wagner-tenorra esküszik, aki (szerintem) borzalmas ebben a szerepben. Úgy játssza, mint egy eltévedt Trisztánt némi Borisz Godunovval beoltva, iszonyúan patetikus, szemmeregetős-hadonászós stílusban. Közben körülötte csupa hihető, realisztikus figura mozog az egyébként kiváló Covent Gardenes előadásban.

Úgyhogy a harmadik lehetőséget választom: English National Opera, 1994/95? (Az Amazon nem tud semmit.) Jó együttes, bár nem annyira karakteresek a mellékszereplők, mint a Vickerses verzióban, de Philip Langridge a legtökéletesebb Grimes, akit csak el lehet képzelni. Mindenekelőtt éppolyan jó színész, mint énekes, a hangja Pearshez áll közelebb, de hajlékonyabb és (szerintem) szebb, nagyon jól hozza a szétcsúszott, félőrült karaktert (ebben a rendezésben még zugalkoholista is), megvan benne az az esendőség és törékenység, ami KELL, együttérzést tud kelteni, de ugyanakkor megmutatja a sötét oldalt, a durva, cinikus, elvadult embert, aki talán mégis bűnös...
Ja, amúgy a feketén megszerzett metes Billy Buddban is ő a kapitány. Nagyon szívem csücske ez az énekes, Brittenhez lett kitalálva, de énekelt ő barokktól a Jancsi és Juliska Boszorkányáig mindenfélét, mindig nagyon magas színvonalon. Sajnos tavaly meghalt, nagyon hirtelen, előtte egy-két hónappal még fellépett. :(