Ez határozottan nemloliposzt, de most fejeztem be. Hajnali négykor, mert nem bírtam letenni az utolsó 100 oldalnál.
Gaimant talán nem kell bemutatni, varázsló a fickó, egészen egyedi dolgokat ír. Ez az a fajta könyv, ami sajátos világba repít, mint A Mester és Margarita vagy a Száz év magány. Lehet agyalni, hogy akkor ez most urban fantasy, mágikus realizmus, mítosz vagy posztmodern mese, esetleg mindezek szatirikus dekonstrukciója (ez most rém magyartanárosan hangzott), de lényeg, hogy kurvajó könyv. Ha van kortárs szerző, akinek Nobel-díjat adnék, az (Eco és Pratchett mellett) Gaiman lenne. És mindezt úgy, hogy a bonyolult, szimbólumokkal és mitológiai cuccokkal telenyomott sztori élvezetes és érthető (jó, én ismerem pl. a skandináv és az egyiptomi mitológiát, de sok olyan isten szerepelt benne, akikkel még nem találkoztam).
Hatalmas film lehetne belőle, de csak ha Gaiman maga írná a forgatókönyvet, beleszólna a szereposztásba (nagyágyúkat a kis szerepekre is) és egy tehetséges fickó rendezné.
(Első találkozásom Gaimannel egy kölcsönkapott Tükör és füst volt. Abban is a Hó, tükör, almák c. novella. BETEEEEEEG. Utána az ember eléggé másképp néz a Hófehérkére. A legjobb novellája szerintem A gyilkosság misztériuma. Na, az se egy hétköznapi sztori.)
Nem egy loliable szerző, viszont van egy sajátos, sötét humora. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése